Hírlevél
Visszahívást Kérek



Ajánlatot Kérek

Jelentkezés

Partnereink






Szemezgettünk az új munka törvénykönyvéhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekből

Mint az ismeretes, az új Munka Törvénykönyve alapján a bérpótlékok alapbéresíthetők, viszont alapbérbe építésük várhatóan feltételekhez kötött lesz. Az átmeneti rendelkezések tervezete szerint ugyanis változatlan foglalkoztatási feltételek fennállása esetén az új alapbér megállapításának alapja az utolsó 12 hónapban kifizetett bérpótlékok havi átlaga és a megállapítás időpontja szerinti alapbér együttes összege kell, hogy legyen, ennél alacsonyabb nem lehet. Amennyiben bérkompenzáció történt, úgy az elvárt béremelés végrehajtásának időpontjától számított időszakban kifizetett bérpótlékok havi átlagát kell alapul venni azzal, hogy ezen időszak nem lehet hat hónapnál rövidebb.


A tanulmányi szerződések

Az átmeneti rendelkezések tervezete szerint új szabályozás nem érinti a már meglévő tanulmányi szerződéseket, azokra továbbra is a jelenleg hatályos Mt. rendelkezései az irányadók, így az abban foglalt kedvezmények a tanulmányok befejezéséig továbbra is megilletik azokat, akik a tanulmányi szerződésüket 2012. június 30-áig kötik vagy azt megelőzően kötötték. Az Mt. 115. §-ában biztosított vizsgánként, illetve vizsgatárgyankénti 4 nap szabadidő, valamint a diplomamunka elkészítéséhez biztosított 10 munkanap szabadidő az új Mt. szerint már nem lesz kötelező.

Kártérítési felelősség

A károkozó magatartás, azaz a káresemény az irányadó annak tekintetében, hogy annak bekövetkeztekor melyik szabályozás tekintendő irányadónak. Ha nem állapítható meg, akkor a kár bekövetkezésének időpontjában hatályos rendelkezések az irányadók. Nem mindegy a megállapított dátum, mivel a munkavállaló gondatlan károkozás esetén a régi Mt. szerint 1,5 havi átlagkereset még az új szabályozás szerint már 4 havi távolléti díj mértékéig érvényesíthető kártérítés – olvasható ki az új Mt-hez kapcsolódó átmeneti rendelkezések tervezetéből.

Idén még nem változik a szabadság

A szabadságolással kapcsolatos új szabályozás – az átmeneti rendelkezések tervezete szerint - csak 2013. január 01.-től lépne hatályba, így az idén még nem nyílna lehetőség olyan megállapodásra, mely szerint az alap illetve az életkor szerinti pótszabadság együttes összegének harmada átvihető az esedékesség évét követő évre. A munkavállalók a szabadságuk kivételéről az idén csak 5 munkanapról rendelkezhetnek, míg jövőre ez már 7 napra emelkedik, melyet két részletben lehet igényelni. Csalódást jelenthet az átmenti rendelkezés azon leendő apukáknak, akik remélhették, hogy 7 nap pótszabadságot kaphatnak születendő ikergyermekük után, ugyanis az évben még marad az egységesen 5 munkanap mértékű pótszabadság.

A távolléti díj számítása

Van még idő elsajátítani az új Mt. szerinti távolléti díjának megállapításának szabályait, ugyanis várhatóan a jelenlegi Mt. 152.§ szerinti átlagkereset és Mt.151/A.§ szerinti távolléti díj „hibridjeként” megjelenő új távolléti díjat – az átmeneti rendelkezések tervezete alapján - 2013. január 01-től kell majd alkalmazni. Bár a távolléti díj bevezetésével már eddig is jelentős mértékben csökkent az átlagkereset fizetését előíró rendelkezések száma jövő évtől teljesen megszűnik, ezen fogalom.


Muhoray Beáta
j.munkaügyi tanácsadó

Máriás Attila
munkaügyi szaktanácsadó


------------------------------

BDO Magyarország HR Kft.
Munkaügyi Tanácsadás
www.munkaugyiblog.hu

Vissza
2012. június 22. @ 09:59:08
Hozzászólások: 0

Új hozzászólás

* Név:

* Szöveg:

* Szó hitelesítés:
Hitelesítéseképpen írd be a képen látható karaktersort a szövegmezőbe.
(Figyelj a kis és nagybetűkre!)

image



* A csillaggal jelölt adatok kitöltése kötelező.
Munkaügyi segédlet
Sajtómegjelenések
Publikációk
Figyelemfelhívás

NAV ellenőrzési irányelvei (2011)

Részletek >>

 

Változik a FEOR jövőre (2011)

 

Részletek >>>

 

OMMF ellenőrzési irányelvei (2010)

Részletek >>>

 

APEH ellenőrzési irányelvei (2010)

külön kiemelve a foglalkoztatásra vonatkozó ellenőrzési területek

Részletek >>

 

Kapcsolat

BDO Magyarország HR Kft.
1103 Budapest, Kőér u. 2/A.
adószám: 14090358-4-42
telefon: 06-1-235-30-10
 
Máriás Attila
vezető munkaügyi tanácsadó
attila.marias@bdo.hu
 
Jamniczky Andrea
HR partner, ügyvezető
andrea.jamniczky@bdo.hu