Hírlevél
Visszahívást Kérek



Ajánlatot Kérek

Jelentkezés

Partnereink






 

Ügyfeleinknél gyakran tapasztaljuk, hogy az utalvány formájában adott juttatásokkal összefüggésben keletkező átadás-átvételi ívek nem az adóhatóság elvárásainak megfelelően készülnek. Sajnos ez a későbbiek során problémát okozhat, erre való tekintettel szeretnénk néhány dologra felhívni a figyelmet.

 

Márciusi ExPat hírünkben az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül történő rövidebb távú utazásra vonatkozó biztosítási lehetőségeket mutatjuk be, melyek közül részletesebben kitérünk az Európai Egészségbiztosítási Kártya ismertetésére.

 
 

A foglalkoztatással kapcsolatos pénzügyi forrásokat két részre bontottuk: az Új Széchenyi Tervben kiírtakra, illetve az egyéb állami támogatásokra, mely utóbbiak többsége az illetékes munkaügyi központokon keresztül vehetők igénybe. Sok vállalkozás már azelőtt konkrét elképzelésekkel rendelkezik, mielőtt pályázati lehetőségeket venne igénybe, de ott „vérzik el”, hogy nem felel meg a KKV besorolásnak! A pályázatok böngészésekor érdemes elsőként azt megnézni, hogy az adott kiírás a pályázók mely körét, jogi formáját és méretét preferálja, hiszen többségében a mikro-, kis- és középvállalkozások élvezik az állam kegyeit.

 
Munkaügyi segédlet
Sajtómegjelenések
Publikációk
Figyelemfelhívás

NAV ellenőrzési irányelvei (2011)

Részletek >>

 

Változik a FEOR jövőre (2011)

 

Részletek >>>

 

OMMF ellenőrzési irányelvei (2010)

Részletek >>>

 

APEH ellenőrzési irányelvei (2010)

külön kiemelve a foglalkoztatásra vonatkozó ellenőrzési területek

Részletek >>

 

Kapcsolat

BDO Magyarország HR Kft.
1103 Budapest, Kőér u. 2/A.
adószám: 14090358-4-42
telefon: 06-1-235-30-10
 
Máriás Attila
vezető munkaügyi tanácsadó
attila.marias@bdo.hu
 
Jamniczky Andrea
HR partner, ügyvezető
andrea.jamniczky@bdo.hu