Hírlevél
Visszahívást Kérek



Ajánlatot Kérek

Jelentkezés

Partnereink






 

A személyi alapbér meghatározásánál kötelezően alkalmazandó garantált bérminimum intézményét a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet vezette be. A szóban forgó kormányrendelet 4.§-a rendelkezett a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított garantált bérminimumról.

Jelenleg a 337/2010. (XII.27.) Korm. rendelet szabályozza a kötelezően alkalmazandó minimálbér és a garantált bérminimum legkisebb összegét.

Cikkünk célja, hogy a leggyakoribb tévhiteket bemutatva egybegyűjtse azokat a jogszabályi rendelkezéseket, melyeket a munkaszerződés megkötésekor a személyi alapbér meghatározásánál a hatályos magyar munkajogi szabályok szerint minden foglalkoztatónak szem előtt kell tartania.

 
 

A munkaszüneti napok körüli munkarendről – az Mt.125.§ (5) bekezdése alapján - minden évben a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter dönt. 2011-ben március 14-e hétfő áthelyezett pihenőnap lesz, melyet március 19-én szombaton kell ledolgozni, továbbá október 31-e hétfő áthelyezett pihenőnap lesz, melyet november 5-én, szombaton kell ledolgozni. Ez alapján - elsőként - készítettük el és tettük közzé a 2011 évi munkaidő naptárat, melyet azóta is haszonnal forgat minden olyan foglalkoztató, ahol a munkavállalók foglalkoztatása munkaidőkeretben történik.

A 2011. évi munkaidő naptár letöltéséhez katt ide >>>

 
 

A 2011. évi munkarendekről szóló 7/2010 (XII. 14.) NGM rendelet értelmében 2011. március 14. pihenőnap, melyet március 19-én - szombaton - kell ledolgoznunk. Persze az általánostól eltérő munkaidő beosztásben foglalkoztatott munkavállalók - így például a munkaidőkeretes munkavállalók - munkaszüneti napok körüli munkarendje ettől eltérően is alakulhat.

 
 

A Munka Törvénykönyve kimondja, hogy a munkáltató a munkavállalónak a munkába járással összefüggő költségeit külön jogszabály szerint köteles megtéríteni. Ezen külön szabályokat 2010. május 1-től a 39/2010. (II.26.) Korm. rendelet tartalmazza. Az utazási költségtérítés mértékét illetően napi munkába járással és a haza utazással kapcsolatos költségeket kell megkülönböztetnünk. A munkáltató által fizetett napi munkába járással és hazautazással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86%-a, azzal, hogy a munkáltató által fizetett hazautazással kapcsolatos költségtérítés - a nemzetgazdasági minszter közleménye alapján - 2011-ben legfeljebb havi 31.400,- Ft lehet.

 
 

Még valamikor a 2010-es év közepén beszélgettem egy jóbarátommal, aki történetesen az egyik állami intézmény személyügyi felelőse, hogy ugyan fogadjunk már, hogy az Alkotménybíróság elmeszeli az indoklás nélküli elbocsátást, de ő ezt azzal utasította vissza, hogy "ÚRIEMBER BIZTOSRA NEM FOGAD!"

 

Az alkotmánybíróság 1068/B/2010. sz. határozata itt olvasható >>>

 
 

Nagyjából egy hete kapták meg a munkavállalók a januári, immár új, egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó alapján számított jövedelmüket. Kiderült, hogy a változásoknak kik lesznek a nyertesei és a vesztesei. Az biztos, hogy a nyertesek leginkább a közepes jövedelmű nagycsaládosok és a magas keresetűek lehetnek, míg a vesztesek az átlag alatt kereső gyermektelenek közül kerülnek ki. Szolnoki Béla, a BDO Magyarország adópartnere beszél a tapasztalatokról, lehetőségekről.

 
 

A BDO nagy hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek képzésére, ezért létrehozta gyakornoki programját, melynek keretén belül végzős, vagy szakmai gyakorlat előtt álló főiskolás és egyetemista hallgatókat vár.

5 hónapos gyakornoki programunk alatt lehetőséged nyílik szakemberek támogatásával részt venni cégcsoportunk munkájában. A program elvégzése után a BDO lehetőséget kínál az időszakot sikeresen teljesítő frissdiplomások számára, hogy a BDO csapatát erősítsék immáron főállású munkatársként.

 
 

A 2011. január havi munkabérek számfejtése és utalása a napokban történik. A minimálbér összege a 337/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 2.§ (1) bek. alapján a tavalyi 73.500 Ft-ról 78.000 Ft-ra változott. Hetibér alkalmazása esetén 17 950 forint, napibér alkalmazása esetén 3 590 forint, órabér alkalmazása esetén 449 forint.

 
 

Az önadózás mellett bizonyos feltételekkel adóhatósági közreműködéssel készülő egyszerűsített bevallást, vagy munkáltatói adómegállapítást is választhatunk. Utóbbi esetben azonban nem árt sietni. A tavalyi évvel kapcsolatos szja-bevallását a magánszemély háromféleképpen teljesítheti. Alapesetben saját maga által elkészített bevallással (önadózással), de dönthet valaki úgy is, hogy kötelezettségének munkáltatói adómegállapítás során, vagy az állami adóhatósági közreműködésével az ún. egyszerűsített adóbevallás keretében tesz eleget. Az ezévi jövedelmek 2012-es bevallására már egy negyedik lehetőség is lesz - hívta fel a Privátbankár.hu figyelmét Hajnal Péter, a  BDO Magyarország Könyvelő és Bérszámfejtő Kft. partnere. Ez a lehetőség az adónyilatkozat lesz, de ez még a 2010. évi jövedelmek vonatkozásában nem elérhető. Emellett különös esetekben sor kerülhet az adó adóhatóság általi soron kívüli megállapítására is (például ha az adózó az országot külföldi letelepedés szándékával elhagyja, vagy elhalálozik). Ilyenkor az adóhatóság határozattal állapítja meg az adót - tette hozzá Hajnal Péter.

 
 

2011. február 24-én Kecskeméten munkaügyi szemináriumot tartunk, melynek keretében Dr. Maszong Attila munkaügyi szakjogász a "Pazarló munkaügyi gazdálkodás 10 példája" című előadása mellett a válságkezelés munkaügyi eszközeit mutatjuk be a résztvevőknek. Általánosságban igaz, hogy a válság következtében ágazattól függetlenül a piac majdnem mindenütt átalakul. Az is közismert, hogy sajnálatos módon lecsökkent az új cégalapítások száma, s a legtöbb helyen nem bővül, hanem inkább szűkül a tevékenység, a cégek a vesztességeket igyekeznek minimalizálni, a felesleges kiadásokat szükség szerint lefaragni. Ugyanakkor a válságtól függetlenül is tény, hogy a céges költségek jelentős hányada kapcsolódik a munkaerő gazdálkodáshoz, azon belül is a szabályoknak megfelelő foglalkoztatáshoz. Pontosan ezért, a munkaerő gazdálkodás racionalizálása a kialakult helyzetben a vállalati hatékonyság javításának megkerülhetetlen területévé vált.

 
 

Mint az ismeretes az idei évtől megváltoznak GYES melletti munkavégzés szabályai. A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (továbbiakban: Cst.) legutóbbi módosítása a Magyar Közlöny 200/2010 (XII. 30.) számában olvashatjuk, mely a gyermekgondozási segélyre jogosultak kereső tevékenységét korlátozza.

 
 

Mint minden év elején, így az idei évben is az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 80. § (2) bekezdése és a munkavédelmi jellegű bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásának részletes szabályairól szóló 32/2009. (XII. 23.) SZMM rendeletben foglaltak alapján pályázatot hirdet az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés céljainak támogatására.

 
 

Az eAkademia portállal közösen megkezdődőtt annak a gyógyszertáraknak szóló e-learning tananyagnak a fejlesztése, mely 2011-től akreditált formában is elérhetővé válik az érdeklődők számára. Alapcélkitűzésünk, hogy a gyógyszertárakat üzemeltető munkáltatóknak hathatós segítséget nyújtsunk a gyakran oly bonyolult munkaügyi kérdésekben, ezzel támogatva a napi munkáltatói döntések szakmai megalapozottságát.

 
 

A BDO Magyarország adószakértői elkészítették a 2011-es adó változásokkal kapcsolatos összefoglalót, mely a személyi jövedelemadó és TB változások mellett, a társasági adót és ÁFÁ-t érintő változásokról is informál.Az "Adóhírlevél 2010/4" c. anyag regisztráció nélkül oldalunkról letölthető.

 

A jövő évi adóváltozásokról szóló hírlevél letölthető itt >>>

 
Munkaügyi segédlet
Sajtómegjelenések
Publikációk
Figyelemfelhívás

NAV ellenőrzési irányelvei (2011)

Részletek >>

 

Változik a FEOR jövőre (2011)

 

Részletek >>>

 

OMMF ellenőrzési irányelvei (2010)

Részletek >>>

 

APEH ellenőrzési irányelvei (2010)

külön kiemelve a foglalkoztatásra vonatkozó ellenőrzési területek

Részletek >>

 

Kapcsolat

BDO Magyarország HR Kft.
1103 Budapest, Kőér u. 2/A.
adószám: 14090358-4-42
telefon: 06-1-235-30-10
 
Máriás Attila
vezető munkaügyi tanácsadó
attila.marias@bdo.hu
 
Jamniczky Andrea
HR partner, ügyvezető
andrea.jamniczky@bdo.hu